Rendezvények
A Kőrösi Csoma Sándor - A magyarság szimbólumai címmel meghirdetett tudományos ülésszak témája sok új, köztük fiatal előadót szólított meg. A három nap alatt a kovásznai Csoma Emlékközpontban szimbólumainkat többek közt a magyarságkutatás, keletkutatás, régészet, kulturális antropológia, nyelvészet, irodalom, kartográfia, archeogenetika, sőt, dendrokronológia szakterületein keresztül ismertetik előadóink.

Kíváncsian várjuk visszatérő és új előadóink előadásait, és büszkeséggel tölt el a tudat, hogy a visszatérő magyarországi kutatók mellett fiatal hazai előadók is jelentkeztek izgalmas témákkal. A konferencián elhangzó előadások szerkesztett anyagát idén is kötetbe foglaljuk, s a hagyományhoz híven a tavalyi konferencia tanulmányait felölelő kötetet (Kőrösi Csoma Sándor – A magyar eredet olvasatai) a Csoma-tárlat megnyitóján, a Kádár László Galériában mutatjuk be.

Csoma Napok részletes program: https://csomaegyesulet.org/index.php/hireink/rendezvenyek/csoma-napok-2026-programterv
-fotor-20260322164443.png)
- Details
- Category: Rendezvények

Március 23., hétfő
18 óra: Kovászna, Művelődési Központ
Ahogy világra jöttünk – irodalmi est Lőrincz P. Gabriella művei alapján. Előadják a Kőrösi Csoma Sándor Líceum 11. osztályos diákjai. Rendező: Czilli Aranka tanárnő
Március 24., kedd
18 óra: Kovászna, Csoma Emlékközpont
Hetedik nap – Lőrincz P. Gabriella könyvbemutató
A szerzővel beszélget Czilli Aranka tanárnő
Március 26., csütörtök
9 óra: Kovászna, Csoma Emlékközpont
Kőrösi Csoma Sándor – A magyarság szimbólumai, tudományos ülésszak, 1. nap
Az előadókat üdvözli és a konferenciát megnyitja: Gazda József tiszteletbeli elnök és Gyerő József polgármester
12 óra: Kovászna, Művelődési Központ (mozi)
Vasmese – az Artikon Stúdió kísérleti dokumentumfilmjének bemutatója
Közönségtalálkozó Csáji László Koppány forgatókönyv íróval
18 óra: Kovászna, Kádár László Képtár
„Lassú tudás” - a 2026-os Csoma képzőművészeti tárlat megnyitója.
A tárlatot megnyitja: dr. Kányádi Iréne művészettörténész, a kiállítás kurátora.
Közreműködik a Kovászna II. Vajnafalvi Református Egyházközség Hozsanna Kamarakórusa
„Kőrösi Csoma Sándor – A magyar eredet olvasatai” c. konferenciakiadványt bemutatja Ferencz Éva, a kötet szerkesztője
19 óra: Kovászna, Városi Művelődési Ház, Csoma-szobor
A 2026-os Csoma Napok fáklyás megnyitóünnepsége
Ünnepi beszédet mond: Gyerő József polgármester, Sándor Tibor László Magyarország Bukaresti Nagykövetség képviseletében, Fejér László Ödön szenátor, Ferencz Éva egyesületi elnök
Közreműködik a 109-es Havadtőy Sándor Cserkészcsapat, vezető Gergely-Kovács Katalin
Magnificat gyermekkórus, gitáron kísér Bitai Boróka, karvezető Gyerő Katalin
Demes Judit és Somodi Ágota diákok
Áldást mond: nt. Orbán Lajos Levente, a Kovászna II. Vajnafalvi Református Egyházközség lelkésze
Műsorvezető: Butyka Gyula, a Városi Művelődési kulturális referense
20 óra: Kovászna, Csoma Emlékközpont
Állófogadás
Március 27., péntek
9 óra: Kovászna, Csoma Emlékközpont
Kőrösi Csoma Sándor – A magyarság szimbólumai, tudományos ülésszak, 2. nap
9-12 óra: Kovászna, Kőrösi Csoma Sándor Líceum
Ünnepi program az iskola névadója tiszteletére
12 óra: Koszorúzási ünnepség az iskola udvarán található Csoma-szobornál.
17 óra: Kovászna, Csoma Emlékközpont
„Tanulás” – a Csoma 2026 gyermekrajz-tárlat megnyitója és díjazása. A tárlatot megnyitja Konnát Rita kulturális referens, a munkákat méltatják Vetró András és Deák Barna képzőművészek.
Közreműködik Péterfy Dóra tanuló.
19 óra: Kovászna, Városi Művelődési Központ
Jártam poklon szivárványon – gálaműsor
Beszédet mond:
Várnai Szabolcs konzul, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa képviseletében
Nt. Balogh Zoltán Kézdi-Orbai Egyházmegye esperese, egyesületi alelnök
Közreműködnek a Kőrösi Csoma Sándor Líceum tanulói:
Tiszta Szív vegyeskar, zongorán kísér Karácsony Róbert, hegedűn kísér Becsek-Nagy Attila Karvezető Gyerő Katalin
Kőrösi Csoma Sándor tibeti dalai – Ferenczes István poémáját előadja a Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad.
Rendező: Molnár János
A vándor útja – a csomakőrösi gyermekek megemlékező műsora.
Felkészítő Kosztándi Annamária tanítónő
A Vizitke és Recefice néptánccsoportok moldvai, szentiványi és szászcsávási táncai
Koreográfus: Abonyi Rebeka és Portik Norbert, a Háromszék Táncszínház táncosai
Csoportvezető: Mátyás Imola és Bede Imola tanítónők
Fülöp Zsolna, Somodi Ágota és Karacsi Anett Adrienn népdalokat és musical részletet énekel
Benedek Ildikó, Csorja Tímea és Ferencz Botond verset mondanak
Műsorvezető: Tánczos Szende tanár
Március 28., szombat
9 óra: Kovászna, Csoma Emlékközpont
Kőrösi Csoma Sándor – A magyarság szimbólumai. Tudományos ülésszak 3. nap
Záró kerekasztal beszélgetés
12 óra: Csomakőrös, Református templom
Ünnepi istentisztelet. Igét hirdet nt. Barticel-Kiss Benjámin ref. lelkész
A vándor útja – a csomakőrösi gyermekek megemlékező műsora és koszorúzás
Felkészítő Kosztándi Annamária tanítónő
Ünnepi beszédet mond Bácsfainé Hévizi Józsa, az Erdélyi Szövetség elnöke
Közreműködik a barátosi Ferencz Ernő Református Fúvószenekar, karnagy: Szántó Zsombor
14 óra: Csomakőrös, Csoma-emlékház
A Csoma-emlékérem átadása dr. Czeglédi Katalin nyelvésznek
Laudál: Bakk István magyarságtörténelem kutató
Zárszó: Ferencz Éva egyesületi elnök
Közreműködik a Pastorala vegyes kórus, karvezető: Szántó Kinga és a barátosi Ferencz Ernő Református Fúvószenekar, karnagy: Szántó Zsombor
15: óra: Kovászna, Csoma Emlékközpont: ebéd
Ebéd
- Details
- Category: Rendezvények

„Elhatároztam, hogy elhagyom hazámat s keletre jövök, s a hogy lehet, biztosítván mindennapi kenyeremet, egész életemet oly tanulmányoknak szentelendem, melyek a jövőben hasznára lehetnek az európai tudós világnak általában és különös világot vethetnek bizonyos, még homályban levő adatokra, nemzetem történetében.”
Kőrösi Csoma Sándor, első Szabáthuban írt level, India,1825.
࿐CSOMA࿐2026࿐
Csoma 1819-ben indult útnak, közel 12000 km-t tett meg gyalogszerrel, hajón, karavánnal, jak hátán. Ahol lehetséges volt, a jártat, de legtöbbször a járatlan utat volt kénytelen választani. Útközben rengeteget tanult országokról, kultúrákról, emberekről. Zangla városába, ahol megalkotta élete főművét, az angol-tibeti szótárat, majd` négy év múltán érkezett, 1823-ban. Lassan járt, és tovább ért – ha a távolságot tudásban mérjük. Ma ugyanezt az utat – modern közlekedési eszközökkel – valószínű, hogy négy nap alatt is meg lehetne tenni. Mindazokról a dolgokról, amelyekről útja során tanult, pár kattintással a világhálón is tájékozódhatunk. Gyorsan járunk, de közben mégis egyhelyben állunk – ha a tudást távolságban mérjük.
A Csoma 2026-os gyermekrajz pályázatának témája:
࿐TANULÁS ࿐
Ajánljuk, a pályázók gondolatban, térképen vagy világhálón járják be Csoma útját, így szerezzenek ihletet az alkotáshoz. Várjuk szeretettel a jelentkezést!
Kik pályázhatnak: 5.-12. osztályos fiatalok vehetnek részt egyéni alkotásokkal.
Műfaji és technikai megkötések: tetszőleges technika
Méret: max. A3-as (42 x 29,7 cm), 2 cm-es képkeret (paszpartu)
Címzés: a kép hátán, a jobb sarkában, ami tartalmazza:
|
Tanintézmény: Irányító tanár neve: Alkotás címe: Név, életkor: |
Beküldési határidő: 2026.március 16. – a postabélyegző dátuma
525200 Covasna, Galeria de Artă Kádár László, str Școlii nr 33
Kapcsolat/tájékoztatás: Konnát Rita 077042087, konnatrita@gmail.com
Eredményhirdetés és díjazás: 2026. március 27. 17 óra, Csoma Emlékközpont, Kovászna
A nyertes pályaműveket a 36. Csoma-Napok keretében kiállítjuk, és a felhasználásukkal az egyesület képeslapokat készít. A pályázással a benevezők egyben hozzájárulnak ehhez, elfogadják az ezzel kapcsolatos összes érvényben levő szerzői-személyiségi jogok vonzatait (GDPR), amelyek előírásait a pályázat kirója ezennel vállaltan tiszteletben tart.
Díjazás
A legkiemelkedőbb alkotásokat szakmai zsűri értékeli, és díjazásban részesíti.
· Könyvjutalom, rajzfelszerelés
· Vetró András szobrászművész Csoma-domborműve
· Fődíj: részvétel az Udvartér Alkotótáborban (1500 lej értékben)
Zsűri: Vetró András szobrászművész, Deák Barna képzőművész
Ihletforrás:
MTA-KIK: https://csoma.digitaliskepmuhely.hu/ http://csoma.mtak.hu/
Honlap: https://www.csomaegyesulet.org/
Adatbázis: https://csomaegyesulet.hu/
Facebook-oldal: https://www.facebook.com/csomaegyesulet/
Videócsatorna: www.youtube.com/@csomaegyesulet
- Details
- Category: Rendezvények
KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR TÁRLAT 2026
Aki képes uralni saját idejét és figyelmét, az ma a legnagyobb szabadsággal rendelkezik - talán ez a kulcsmondata a Kovászna Megyei Művelődési Központ által meghirdetett 2026-os Csoma-tárlat pályázati felhívásának. A kovásznai Kádár László Galériában bemutatott Csoma-tárlatok egyik csúcspontja a mindenkori Csoma-napoknak. A Kovászna Megyei Művelődési Központ közel egy évtizede szövetségese az egyesületnek a tárlatok megszervezésében. Számunkra fontos ez a szövetség, mert - bár sokszor elhangzik, mégsem elég újra meg újra hangsúlyozni: Csoma mindenkié, akit megihlet. A Csoma-tárlat jó alkalom arra, hogy névadónk a képzőművészet területén is ihletővé, gondolatfakasztóvá váljon.
A pályázat leírása, feltételei, határidők elérhetőek a KMMK honlapján: Csoma tárlat - Pályázati felhívás
Az online jelentkezési adatlap benyújtásának határideje 2026. február 22., vasárnap, 12:00 (UTC+2) óra. A jelentkezési adatlap elérhetősége: Jelentkezési adatlap
- Details
- Category: Rendezvények
Kőrösi Csoma Sándor Napok
Kovászna - Csomakőrös
2026. március 26-28.
A kovásznai Csoma-napok, melynek egyik legfontosabb rendezvénye a Kőrösi Csoma Sándor Tudományos Konferencia, 1990 óta évi rendszerességgel gyűjti össze Erdély szívében a kultúra, művészetek és tudomány művelőit. Névadónk munkásságának kutatása, népszerűsítése, és emlékének ápolása kezdetektől legfontosabb feladata egyesületünknek. Ennek jegyében hívjuk mindazokat, akik kutatásaikkal az ő útját követik, hogy a tudományok bármely területén szerzett tapasztalataikat, kutatási eredményeiket mutassák be az alábbi témához kapcsolódóan:
Kőrösi Csoma Sándor – A magyarság szimbólumai
A különböző népek és kultúrák kifejezésmódjának fontos, sokszor identitásképző szereppel bíró területe a szimbólumok. A szimbólumok áthatják az életünket, jelentésük az idők során egyre bővül és változik. A szimbólumok eszköztárán keresztül közvetített, olykor rendkívül komplex üzenetek értelmezése kimeríthetetlen, ugyanis az egyes szimbólumok jelentése túlmutat a racionális értelmezésen – különösen igaz ez a vizuális szimbólumokra.
Egyes magyarság-szimbólumok fellelhetőek más kultúrákban, más népeknél, léteznek olyanok, amelyek egy egész földrészen megjelennek, sőt olyanok is amelyek – kultúránként változó jelentéssel ugyan –, földrészeken átívelnek. Az egyes magyar szimbólumok összehasonlítása más kultúrák béli jelentéseivel sokszor árnyaltabbá teheti a saját értelmezési horizontunkat. Ezen izgalmas téma – különös tekintettel a magyar szimbólumrendszerrel rokonítható keleti párhuzamok – feldolgozására kérjük az előadóinkat.
A konferencia időpontja: 2026. március 26-28.
A konferencia helyszíne:
Csoma Emlékközpont, Kovászna, Piliske u. 2 sz.
Csoma Emlékház, Csomakőrös, Kőrösi Csoma Sándor u. 15 sz.
A konferencia programjáról a jelentkezési időszak lejártával küldünk tájékoztatást.
Jelentkezési határidő: 2026. február 20. A jelentkezés elfogadásáról szóló értesítést 2026. március 1-ig küldjük ki.
Jelentkezés az alábbi linken:
Jelentkezési űrlap
Jelentkezési feltételek:
- A konferencián való részvétel személyes.
- Az előadás bemutatása 20 perc, ennek kötelezően tartalmaznia kell egy prezentációt. Az előadás részét képező prezentáció (elnevezés: név-cím.ppt) beküldési határideje: 2026. március 20.
- A konferencia előadásairól videófelvétel készül, melyhez előadó jelentkezésével hozzájárul. A helyszíni videófelvétel utómunkálatai során a kért eredeti prezentáció a felvétel szerves részévé válik. Az egyesületünk immár több mint 1200 feliratkozóval bíró YouTube csatornáján megtekinthetők a korábbi évek konferencia-felvételei: www.youtube.com/@csomaegyesulet
- Az előadások szövegét a konferenciát követően egyesületünk publikálja, melyhez a végleges szövegeket az előadóknak 2026. június 1-jéig kell beküldeniük.
Jelentkezéskor:
- 250 - 400 szavas magyar nyelvű absztraktot várunk (.docx) az előadás címe és három kulcsszó megadásával, valamint az előadó CV-jének maximum 250 szavas kivonatával (.docx) – kérjük figyelembe venni, hogy az önéletrajzi kivonatot és az előadás témája kivonatot az esemény mediatizálásakor hasznosítjuk.
Regisztrációs díj
Előadók számára 10.000 ft/120 lej /fő.
Előadót kísérő személy számára 10.000 ft/120 lej /fő/nap.
A jelképes regisztrációs díj ellenében a konferencia idejére biztosítjuk:
- szállás és étkeztetés a konferencia idejére
- részvétel a Csoma-napok nyitóünnepségének állófogadásán
- a Kőrösi Csoma Sándor – A magyar eredet olvasatai 2025-ös konferenciakötet egy példánya
- utaztatás Kovászna-Csomakőrös útvonalon
- részvétel a Csoma-napok összes rendezvényén
A regisztrációs díj befizetésének módja utalással, vagy készpénzben az esemény helyszínén.
Számlaszám: RO81BRDE150SV05146781500
Kapcsolat:
Szállás és étkeztetés igény jelzése:
Felelős kapcsolattartó Demes Éva
email: demeseva56@gmail.com
telefon: +40 742131186
Programmal kapcsolatos kérdések:
email: info@csomaegyesulet.org
telefon: +40 724541246
A szervezők indokolt esetben fenntartják az esemény időpontja változtatásának jogát.
Várjuk a jelentkezést!
- Details
- Category: Rendezvények
- Egy hely, ahol az olvasás közösséget teremt – sikerrel zárult az Olvass többet! konferencia a Csoma Emlékközpontban
- Szívügyünk az Olvasás! - Interjúnk az Olvass többet! kovásznai levezető elnökével és társszervezőjével: Peternainé Juhász Zsuzsával
- Közösségben a világ megismerése – kirándulások a kovásznai nyugdíjaskör szervezésében
- Felhívás – VII. Kárpát-medencei Regöstalálkozó Kiscsősz – Iszkáz, 2025. december 30.
