Csodálatos faliszőnyegeiből immár második indiai helyszínén nyílik meg 2024. július 6-án a néhai Gazdáné Olosz Ella textilművész "Disciplined sensitivity" (Fegyelmezett érzelmek) című válgatott tárlata. A Kovásznáról előbb Kalkuttába eljutó, és immár Delhiben is megtekinthető különleges alkotások a Liszt Intézet Delhi CSOMA240 projektje részeként, a Kőrösi Csoma Sándor születésének 240. évfordulójára szervezett indiai programsorozat keretében kerülnek kiállításra.
Gazdáné Olosz Ella a monumentális, Térillúzió című műve előtt. Felvétel a Gazda család archívumából. Forrás
A nagysikerű áprilisi kalkuttai bemutatkozás után Delhibe költözik a néhai művésznő, Gazdáné Olosz Ella Kelet- és Kőrösi Csoma Sándor által ihletett munkáiból válogatott Fegyelmezett érzelmek című tárlata, a delhi Liszt Intézet szervezésében, a Gazda család magántulajdonában levő, egyedi hagytékból. A tárlatnyitóra július 6-án, helyi idő szerint este 6-tól kerül sor a National Crafts Museum & Hastkala Academy kiállítóterében, ahol július 19-ig lesz megtekinthető.
Amint azt a projekt hátteréről a főszervező, Liszt Intézet Delhi igazgatója, dr. Erdő Mariann a kalkuttai megnyitó előtt elmondta: Olosz Ella színvilágával, a keleten tanult "ikat" technika alkalmazásával, művei egyszerűségével lelkes fogadtatásra találhat Indiában, a Delhi Craft múzeumban pedig várhatóan még nagyobb közösséget fog elérni a program.
A Gazdáné Olosz Ella műalkotásai forrásvilágához az alábbiakban két korábbi méltatójától, valamint az Ő gondolataiból válogattunk – a Gazda József Erdélyi Művészet 2003. IV. évfolyam 4. számában közölt összefoglalója nyomán.
Gazdáné Olosz Ella: Csoma Sándor emlékére (1984).
GAZDÁNÉ OLOSZ ELLA: „Ez az én új technikám tulajdonképpen egy nagyon ősi technikának a modern alkalmazása. Ez a matringon modellált színezésű, mintaképző technika, az ikat technika, közép-keleten elterjedt és alkalmazott, ősi eljárás. Én a keleti útjaimon fedeztem fel ezt a technikai megoldást, és felemeltem, átértékeltem a mai modern tapiszeria, a mai modern faliszőnyeg szintjére.
Bizonyos fokig egyéni technikaként készítem.
A szőnyeg készítése, szövése teljesen más, mint mondjuk egy táblakép megfestése. A táblaképen egy színt két év múlva is megváltoztathatok, ha tegyük fel, ez az összhang azzal a harmóniával nem talál. A szőnyeg becsavarodik, feltekeredik az áruhengerre, és nem lehet látni. A szőnyegszövés ugyanolyan, mint a terhesség. Tudom, hogy bennem van a gyermek, de nem tudom az utolsó percig, hogy fiú-e vagy leány. Amikor tényleg odakerülök, hogy beülök a szövőszékbe, nekem egy pontos, belső képem van. Nem szoktam kartont festeni, egész pici, tenyérnyi vázlatocskák alapján szövöm meg a munkáimat, improvizálok nagyon sok esetben, de annyira felépítem az egész kompozíciót a legapróbb részletekig, hogy akkor aztán gyorsan tudom készíteni...” (Forrás: A Csodaház című Mráz Ferenc film nyersanyagából. Közreadta: Gazda József)
„A szőnyeg az álom és a valóság közötti átmeneti állapot kellene hogy legyen. Ha egy faliszőnyeg túlságosan valósághű, kifut a maga tematikájából, és kép lesz belőle. Az álom pedig irreális valami. A szőnyeg matéria. Tehát a szőnyeg egy olyan képzeletszülte alkotás, amely a művész érzelmein túlmenően az anyagnak és a technikának a sugallatait is képes átadni a nézőnek. ... A legmodernebb szőnyegek is meghittebbé, otthonosabbá teszik a környezetünket.” (Új Élet, 1982. 2. sz. Iochom István interjújából)
„Szeretem a feszülő láncfonalak pengését, a gyapjúmotringok puha omlását, a kecskeszőr ezüstös fényét...
Szeretem a feszült várakozást, amíg kihordom a kompozíciók erővonalait, foltelosztását, egyensúlyát...
Szeretem a belső remegést, miközben várom a festékoldatokba mártott szálaimon a színezés csodáját…
S szeretem a paraszt-osztováta recsegő-csattogó munkazaját, a vetélőről lepergő szálak szabad nyújtózását, a szövőtechnikák megszámlálhatatlan gazdagságában ajánlkozó, de mindig világos, áttekinthető rendjét...
Szeretem őket, pedig mindenikkel megszenvedek, mint a szüléssel, de mindig új erőt, új lendületet sugall, melyeket sajnos képtelen vagyok egytől-egyig megvalósítani.
De melyik munkafázisról mondjak le?
Nélkülük úgy érzem magam, mint a rossz anya, aki gyermekeit éltük egy-egy szakaszában dajkaságra adja, s szenvtelenül veszi tudomásul mások-irányította fejlődésüket...” (Gazdáné Olosz Ella vallomása az 1991-es, budapesti egyéni kiállítása katalógusában.)
Olsefszkyné Jakabos Imola: "A keleti ikat technikát, ezt a régi keleti szövéstechnikát, geometrikus kompozíciós megoldásoknál úgy alkalmazza, hogy háromdimenziós hatásokat sikerül létrehoznia a sík felületen. A monumentalitás vonzásában él, de otthonos a minitextil vagy a textiltárgy világában is. A monumentalitást nem feltétlen a méretekben, hanem az arányokban akarja megteremteni. Az érzelmi, tartalmi, formai kifejezési kényszer egyensúlya uralkodik mindenik munkáján. A visszafogott érzelmi tartalom és a harmóniára törekvés művei címében is felfedezhető: Fegyelmezett érzelem, A harmónia keresése. E címek akár életműve mottójává is válhatnának."(Forrás)
Szakolczay Lajos Széchenyi-díjas irodalom- és művészetkritikus megfogalmazásában: "Olosz Ella az anyagot lélekgyónásnak használó költészete minden olyan kultúrélményből, a világ művészetét meghatározó irányzatból merített, amely által a személyiségjegyek (önálló karakter, képi-szerkezeti virtuozitás) kiteljesedtek (Gótikus figurák – 1967; Kalevala – 1985; Expresszív geometria II. – 1985; Térillúzió – 1987). Magatartásmodellje, a szülőföld általi rokonból, Kőrösi Csoma Sándorból táplálkozott: minél messzebbre eljutni, hogy önmagunk lehessünk! Ha a tisztaságnak vannak alagútjai, azok bennünk is léteznek, s bolyongva a jelképek rengetegében ki kell mutatnunk – az írónak szóban, a képzőművésznek képben – emberségünk mértanát.
Vallomásai – jól forgatta a tollat is –, gyötrődő, az őszinteség csillagmorzsáit magukon viselő természetéből fakadtak. Ahhoz, hogy megértse magát, a világot akarta megérteni. Az őskáoszt és a mélyén tapadó fehér csendet. Az eszköztelenség gyémántját. Amivel textiljei révén önmagát a legteljesebben ki tudja fejezni. Nem véletlenül írta, az útmotívum (Kőrösi Csoma) színvariációin gondolkodva, töprengő szavait: „a semmivel mondani, a legfinomabb színremegéseket átadni...” (Forrás)
Névjegy: Gazdáné Olosz Ella textilművész
Keresztvár, 1937. január 3 – Kovászna, 1993. február 7.
1950-54 között Sepsiszentgyörgyön tanul a Leány-Mikóban.
1955-61 között elvégzi a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola textil szakát.
Tanárai: Ciupené Király Sarolta, Mohy Sándor, Szervátiusz Jenő, Debreczeni László és Szentimrei Judit.
1961-től 1964-ig Nagyenyeden, 1964-től 1991-es nyugdíjaztatásáig Kovásznán tanít rajzot és kézimunkát.
1970 és 1979 között hat, esetenként 1-től 2 hónapos tanulmányutat tesz Párizsba, Londonba, Olaszországba, Görögországba, Spanyolországba, Törökországba, Szíriába, Iránba, Egyiptomba, Irakba, Pakisztánba, Afganisztánba, és szovjet Közép-Ázsiába.
1994-ben jelent meg a Kriterion és a budapesti Püski Kiadó közös gondozásában a Gazdáné Olosz Ella szakmai munkáját bemutató monográfia, amely szinte napok alatt elfogyott. 2013-ban bővített változatban, mintegy 12–13 tanulmánnyal és férje, a kiadányt szerkesztő Gazda József etnográfus róla szóló írásaival kiegészítve, újra megjelent a könyv a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület kiadásában.
„Vidéken születtem és lakom, ahol benne éltem a néprajzban. Szüleim entellektüellek voltak, mert édesapám tanító volt, de az utca, amelyikben laktam, az egyik legtipikusabb gazdaemberek utcája volt itt Kovásznán. Ma már sajnos nem mutatja ezt a képet. Itt minden ősszel csattogtak a kendertilolók, itt minden télen szőtték a posztót az emberek, itt ... [aminek] intim ízlés szerinti kivágott mintája van, tehát nem az a vitézkötéses népművészet volt itt, mert Háromszék polgárosodottabb vidék, de azért egy nagyon határozott hagyomány érződik meg az élet minden területén.
Úgy, hogy nekem a néprajzot csak fel kellett ismernem. Nagyjából az egyetemen döbbentem rá, hogy az, ahol én élek, az tulajdonképpen egy vonzó(?) terület. Mivel textilszakra iratkoztam be a főiskolára Kolozsváron, a képzőművészeti főiskolára, hát így természetes dolog, hogy elsősorban a textil érdekelt a legjobban, és hát a szövés. Itt a szövésnél is elsősorban a szövőszéken szövés, kevésbé a gobelinszövés. A szövőszék az, ami a népi hagyományban is létező. Tehát elsősorban a szövés és a hímzés érdekelt.
Igényességet is örököltem a népművészettől. Mert a nép, amikor valamit magának készít, az a falusi asszony, amikor valamit magának készít és nem a piacra, azt nagyon igényesen és nagyon komolyan megcsinálja. Ezt az igényességet feltétlenül a falusi emberektől kaptam. A falusi emberektől kaptam az anyagnak a feltétlen tiszteletét is. Én nagyon tudom szeretni és tisztelni a gyapjút, a fonalat. Egy pici darabkát sem dobok el, valahogy dédelgetem azt is, hogy az is még jó lesz valamire, valamikor még felhasználom. Ez az anyag iránti figyelem, az anyaghoz való ragaszkodás és tisztelet úgy érzem, hogy falusi örökség.”