Május 22., Kovászna: Gazda József könyvbemutatója

Ki tudja ma, mi is az a matingolás, kallózás, síperfaragás? Tudjuk-e, mivel foglalkoztak a csomakőrösiek, gorzafalviak és a dánfalviak, hogyan is néz ki a kézicséplő, ki az a cebres, a szotyros, a gubás vagy a kakasos? Vagy azt, hogyan öntik a gyertyát, szövik a csergét, vájják a teknőt, hogyan főzik a peccset? Ám mindez kiderül 2024. május 24-én, szerdán, 18 órától Kovásznán, Gazda József Mindennek mestere. A falusi tudás könyve című kötete bemutatóján, a kovásznai Városi Művelődési Központ Ignácz Rózsa termében – ahol kézbe vehetjük a közel 600 oldalas kötetet, és kérdezhetjük minderről a Szerzőt is.

Egyesületünk alapítója, Gazda József Kovásznán élő és alkotó művészeti író, etnográfus és szociográfus harminc éve egyéni módszert dolgozott ki arra, miként lehetséges átmenteni a hajdani faluvilág szellemi értékeit: szó szerint lejegyezte 1983 és 1992 között az általa felkeresettek beszámolóit. Az elbeszélések részleteit tematikus csoportosításban szerkesztette, ezáltal a könyvből körképet kapunk a századforduló és a XX. század első felének életmódjáról.

A fényképekkel gazdagon illusztrált kötet alapkiadásban eredetileg a budapesti Püski Kiadónál jelent meg 1993-ban, majd 2022-ben a budapesti Hét Krajcár Kiadónál nyomták újra, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. A könyvet Gazda József néhai felesége emlékének ajánlotta, lévén a kötet grafikai megszerkesztése egyben a Gazdáné Olosz Ella textilművész életének utolsó munkája is.
A május 22.-i kovásznai könyvbemutatón a kötet utánnyomásban megjelent és bővített kiadását vehetjük majd kézbe a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület és Népfőiskola és a Kovászna Városi Művelődési Ház szervezésében sorra kerülő eseményen.



A falusi tudás csodálatos tárházát fölmutató könyvben 105 számozott mesterségre bukkanhatunk – közte a jóslásról is olvashatunk.
A megszólalók sorát Szabó János Rózsa kalotaszegi földműves „polihisztor” szavai nyitják és zárják, aki a földművesség, állattartás, élelmiszertermelés mellett több mint 50 mesterségben volt jártas. A közel hatodfélszáz adatközlő legidősebbike a lőrincrévei Moguly Gyuriné Katona Rákhel, aki a Gazda Józseffel való beszélgetésekor töltötte be néhány hónap híján a száz évet.

„(…) A falusi emberek ismerték a természet titkait, mindig mindenben tisztelték a természet rendjét, s alárendelték neki saját tevékenységüket.” – olvashatjuk Gazda József bevezetőjében. – „Tapasztalataik, ismereteik – melyeket összefogott életbölcseletük – évezredes örökségként éltek bennük. Az egyén közvetlenül kötődött elődeihez, s nemcsak javaikat, hanem tudásukat is örökölte.

Ezt a tudást, ezt a hatalmas ismeretanyagot szándékszik bemutatni ez a könyv. Hősöket sorakoztat fel, a falusi termelőmunkában megtestesülő mindennapi élet névtelen hőseit. Életeket, sorsokat villant fel, és bemutatja magát a munkát, a hagyományos népi mesterségek eszközeit, munkafolyamatait, termékeit. A mesterségek szétágazó szövevényét próbálja számba venni úgy, hogy azok művelőit, művelőinek leszármazottait, ismerőit szólaltatja meg. Elmondatja velük munkájuk sajátos jellegzetességeit, s közben felidézi életüket, a falu egészén belüli feladatvállalásukat, a közösségben betöltött szerepüket. Mindezt az élő, a beszélt nyelv táji színeivel, változatosságával.

 

A megszólaltatott mesterségek egyike-másika már csak az emlékezetben él, nincsenek művelői. És olyanokról is van tudomásunk, melyek teljesen kivesztek, feledésbe merültek, így ezek nem szerepelhetnek e könyv lapjain. Az anyaggyűjtés során azt a célt tartottam szem előtt, hogy a táji, regionális színek is érvényesüljenek, ezért kalandoztam be a teljes romániai magyar nyelvterületet, hogy – a lehetőségek szerint – legalább a fontosabb mesterségeknél minden vidék képviselve legyen. Minden vidék, s minél több nyelvi színezet.

Ajánlom ezt a könyvet az idős falusiaknak, akik – miközben olvassák – újraélhetik munkás, dolgos, vastörvényektől irányított életüket. A már megváltozott körülmények között élő falusi és városi fiataloknak, akiknek a régiek élete modell lehet, s akik e hatalmas tudás örököseivé is válhatnak. Ajánlom a városi mestereknek, munkásoknak, tervező mérnököknek is, akik – minden bizonnyal – sok mindent hasznosíthatnak elődeik ismeretéből a maguk munkájában is. És ajánlom mindenkinek, akit érdekel népünk múltja, a régi falu gazdag hagyományaival, s akik érzékenyek a nyelvi színekre, a népi szak- és hétköznapi nyelv változatosságára, képszerű gazdagságára.(…)” – írja többek között Gazda József a kötete bevezetőjében.

Mindenkit szeretettel várunk 2024. május 24-én, szerdán, 18 órától Kovásznán, Gazda József Mindennek mestere. A falusi tudás könyve című kötete bemutatóján, a kovásznai Városi Művelődési Központ Ignácz Rózsa termébe! A Szerző beszélgetőtársa a közönségtalálkozón: Ferencz Éva, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület elnöke.



Az alábbiakban, ízelítőül, néhány részlet a könyvből:

GYÓGYÍTÁS (526.oldal, in. Gazda József: Mindennek mestere)

Dancs Samelné Teleki Giza (szül.Csomakőrös, 1899):

– Kovásznán Ugron Lajos tudott kenni, nekem is, s a leányomnak is kente a térdit helyre. Kiment a helyiből, itt a faluban nem volt olyan, Ugron Lajos tudta helyretenni. Az én testvéremnek a csípője ment ki a helyiből. Három napig nem mondta, akkor se mondta, de sántáit, elhozták, a fődre lefektette, s azt mondta, má porcogót es kötött a csípeje oda, akkor gomolyát tekert, olyan abroncsoson. Azt a gomolyát a kezibe vette, de jajgatott úgy, hogy a házból kimentek s avval taszította itt a csipejinél, itt a forcsokánál, s ahol nem vót jó, azt észrevette, hogy az nem úgy fekszik, s avval helyrecsinálta. S akkor négy napig nem szabadott megmozdulni, hogy az kössön oda, s akkor még megcsinálta. Ha a dereka leszakad, azt lefektetik a fődre, s azt akkor a hátikon megkezdik a lapockánál, s úgy felfelé a kezikkel úgy megtapogatják, az ajtót kinyiccsák, ahhoz fogóddzék hozzá, vagy a lajtorjához, s rázza meg magát, s helyremejen a dereka.



FORGÁCSKALAP FONÁS (459.oldal, in. Gazda József: Mindennek mestere)

Dancs Lajosné Debreczi Borbála (született: Csomakőrös, 1893):
– Azelőtt szalmaszálakból kötötték, szalmaszál kalapunk vót. Osztán béjött ez a forgács.

Debreczi Lajosné Ferencz Erzsébet (szül.Csomakőrös, 1899):
– Péter Mózesné papolci születésű vót, de már ő asszony vót itt, s ő hozta Dobolyból, kicsi darab forgácsmintát, az ura neki szabó vót, nekifogott, osztán ment ki az erdőre, s fát hozott, három-négy darabot, kipróbálták, hogy melyikből lesz erősebb, osztán ők kezdték. Ez a húszas években lehetett. Zágon is nekifogott, de ott félbehagyták. Papolcon s Kovásznán es kalapoznak, de itt, Kőrösön nincsen ház, ahol ne foglalkoztak vóna vele.

Dancs Samelné Teleki Giza (szül. Csomakőrös, 1899):
– A nyárfa a jó, a simma, tiszta, nem bogos. A tövitől két méterre, s a hegye se jó. Csak a közepe. Az északi jó, a déli nem jő. Ami a déli ódalba van, az törik. Van úgy, hogy egy méterre tiszta, azt kivágják, akkor még egy méterre tiszta, azt es kivágják, s a többit otthagyják. Gazlás mejen az erdőbe végig így a nyárfával, azét tilcsák az erdőpásztorok.

Debreczi Lajosné Ferencz Erzsébet:
– Reggel a szél fútta még a fának a tetejit, s este mán kalap vót régen. De most mán bajos. Most Isten tudja, hogy kapunk egy darab fát. Messziről hozzák. A nyárfát az erdőbe levágták, olyan meterekbe felvágták, elhozták, s mind deszkának – meterekbe – kivágták. Beteszik a gyalupadba, vannak ilyen vasak, avval meghúzták. Húzókésnek mondják, az állítható. Az én fiam is magának csinált kést, dolgozott vele. Meghúzzák avval, s akkor a nagy gyaluval – jó éle van neki, de olyan, hogy még a borotvánál is élesebb – avval gyalulják. Azért kell a húzókés, hogy a szélességet megadja. Egyik ilyen széles, másik olyan széles lesz, ahogy állítja.

 

Dancs Samelné Teleki Giza:
– Minden székely ember tudott gyalulni. Mindenki magának húzta ki gyaluval a forgácsot. Vótak, akik másoknak is csinálták.

Debreczi Lajosné Ferencz Erzsébet:
– Akkor elkezdik fonni. Fonjuk három szállal, négy szállal s öt szállal. A három szálas férfikalapnak megy. A négy szálas csak a szélire való. A kezembe veszek három szálat, s kezdem fonni, mint a hajam. A négy szálast? Veszek kettőt, azt keresztbe teszem, s így megkezdődik ez a négy szálas. A négy szálasnak a széle ilyen cakkos lesz. Az öt szálast női kalapnak csináljuk és gyermekeknek. Mikor levágják a fát, ha azonnal gyalulódik, akkor lesz szép fehér forgács.
Festünk is forgácsot meg, amilyen színbe akarjuk, s akkor közbe ezt es beléfogjuk. Festünk sárgát, pirosat fapáccal. A mintáknak nincs nevük. A többszínűnek jobban örülnek a kereskedők.
A varrást a fejinél kezdte, régen kendercérnával varrták. Elindították a feje tetejit, óvatosan, mikor a fejet kivarrta – csak olyan forgácsból lehet, amelyik jó szíjas –, akkor azt kifordította, s akkor megtűrt egy rámát neki, s ott kezdte. Az osztán magától enged, azt a felit kell mindig hajlítani, s enged, hogy kereken menjen a tű alatt. 

Dancs Lajosné Debreczi Borbála:
– Gépen varrtam. Úgy, apró öltésekkel kellett, karikába. Nagyobbakat es varrtam, s kisebbeket es, s gyermekeknek es.

Debreczi Lajosné Ferencz Erzsébet:
– Ötfélét varrtunk, az egyes a legkisebb, a hármas, a négyes, ötös felnőtteknek való. A gyermekeké egy kerülős, csakhogy jő rá az a cakk. Már a másodiknak két kerülős, s akkor jő a cakk. A hármas-négyesnek-ötösnek annyi kerülés, ahányas, s akkor jő a cakk. De legtöbbet nem mi varrjuk meg, jőnek a kereskedők, s azok elviszik úgy. Télen megfonjuk, s tavaszon felvarrjuk. Egy kalap negyven méterből lesz, annyit kell tenni a motollára.

Beharangozónkhoz a felvételeket a kötetből válogattuk.