"Inkább élni szeretnék sokszor, mint írni, de rabszolgája vagyok annak, amit már megírtam." – mondta Ignácz Rózsa a Film Színház Irodalom által 1942-ben készített interjújában, amikor az Erdélyről szóló műveiért megkapta élete első, egyben utolsó díját: a Ferenc József-díjat.
Ma, szeptember 24-én, 45 éve, hogy a földi létből az öröklétbe távozott.
Gyújthatunk mécsest, ahogy szoktunk – de szívünkben a gyász mellé valahogyan mégis odaférkőzik az öröm, hogy itt élt, közülünk való volt, rólunk írt és értünk dolgozott.
Mert míg hamvai Budapesten nyugszanak, mi itt Kovásznán, születési helyének emlék-őrzői, s a világ talán egyetlen Ignácz Rózsa-szobrának őrzői: e napon is végezhetük kiváltságos feladatunkat. Életét, életszeretetét ünnepelhetjük. A több mint 40 könyve nem csekély teljesítmény egy életműhöz. Legyen tehát a mai nap az Ignácz Rózsa megismerésének és szeretetének, kiemelt napja.
Nyissuk ki egy könyvét.
Most.
Forduljunk a közelünkben lévőhöz: "Ismered Ignácz Rózsát?"
Érjük el, hogy legalább egyvalaki általunk guglizzon rá ma a nevére.
És, persze, beszélgessünk Róla egymással.
Vigyázzunk Rá.
Most, és mindörökké.
Hétvégén Ignácz Rózsa Napok Kovásznán. Legyünk együtt. Szeretettel várunk! Részletes program itt.
Fényképjegyzék – az Ignácz Rózsa Erdélyi Magyar Egyesület képarchívumából:
Ignácz Rózsa temetése a Rákoskeresztúri temetőben (1979. október 10.)
Ignácz Rózsa (kb. 20-25 évesen)
Ignácz Rózsa síremléke.
Ignácz Rózsa gyászjelentője (rákattintással kinagyítható).