Hegedűs Imre János az életrajzi regény „költői szabadságáról” beszélt, mint mondta: a dokumentált tényekhez mértékkel társulhat az író képzelete. Ennek szellemében hangzott el a kolozsvári szüreti bál leánykérési jelenete is, ahol Mikó Imre megkérte Rhédey Mária kezét.

A „toronyembert” a kötetben tettek emelik magasba, többek között az Erdélyi Múzeum-Egyesület létrehozása (amely tulajdonképpen akadémia, csak nem nevezhették annak), a kolozsvári kőszínház visszaszerzése a német nyelvű repertoár fogságából a nemzeti közönségnek, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium elindítása. A kiegyezés után közlekedési miniszterként szerepet vállaló Mikó Imrének köszönhetően bővül a vasúthálózat, a sínek bekanyarodnak Kolozsvárra. A regény egyik legmegrázóbb fejezete Nagyenyed 1848–49-es pusztulása, amelyben a szerző Mikó Imre makacs munkáját emeli ki a helyreállításban. Az alkony képe Marosújvár, ahol magányában gróf Mikó Imre a teraszon néma párbeszédet folytat ókori filo­zófu­sokkal.

A könyvbemutató végén Ferencz Éva így fogalmazott: „Toronyemberek ma is vannak – csak túl közel állunk hozzájuk, hogy észrevegyük.” Ezután egy perc néma csenddel emlékeztek az egyesület elhunyt alapítójára és vezetőjére, Fábián Ernő filozófusra, tanárra. 

A könyvbemutató egyúttal főhajtás volt Gróf Mikó Imre emléke előtt, aki 1805. szeptember 4-én született Zabolán, és 1876. szeptember 16-án hunyt el Kolozsvárott. Tegnap, születésének 220. évfordulóján Hegedüs Imre János, a kötet szerzője és Gazda József kovásznai író, valamint Lepp-Gazdag József és neje meglátogatták a zabolai református templomot, ahol Erdély Széchenyijét megkeresztelték, majd a templom várfalai előtt álló Mikó-szobornál koszorút helyeztek el. 

A Lepp család Kovásznán az Iskola utca 6. szám alatti Janka-lakban emlékszobát is berendezett, ahol a Kovásznai Városnapok idején gróf Mikó Imre életpályáját, szellemi hagyatékát bemutató magángyűjtemény tekinthető meg naponta 9–12 és 15–18 óra között.